Mi ez és miért?

A gyerekkorom az állatos mese- és képeskönyvek bűvöletében telt és a könyvesboltokban
az első utam a mai napig a gyerekkönyvekhez vezet.

Mindig csodálattal tekintettem az alkalmazott művészetre és vágytam rá, hogy én is valami
szépet és hasznosat alkothassak. Autodidakta módon az évek során mindent
megfestettem, ami a kezem ügyébe került, illetve esti felnőttképzések keretében
igyekeztem elmélyíteni ezt a tudást.

Sokféle festéket, felületet kipróbáltam, mindig érdekelnek az új eszközök, a szabadidőmnek mindig jelentős részét tette ki a rajzolás és a festés, és szeretnék minél többet tanulni és fejlődni. Jelenleg Olga Lo akvarell kurzusára járok.

Tuilë név alatt 2011-ben kezdtem el szintetikus kerámia ékszereimet, illetve a mintáimat készíteni. A Tuilë tavaszt jelent quenya nyelven (melyet J.R.R. Tolkien alkotott meg) valamint tuile franciául egy édesség neve is.

Kisiskolás korom óta az aktuális hangulataim, érzéseim gyakran állatos rajzokká transzformáltam, aztán ezek elkezdték kinőni magukat. Az Oktondi állatok mottója a „Kisállatok, kis történetek”. Ez jelenleg puszta szórakozás a részemről, de határozott célom, hogy ezt fejlesszem, és gyerekszobákba készítsek dekorációkat (pl. printek, bútorfestés és
figurakészítés formájában). A rajzaim mintaként pedig már most is elérhetőek, a linkek az egyes figuráknál található.

Portfólióm: https://tuiledesign.wixsite.com/portfolio

Miről fog szólni ez a blog?

  • Az általam rajzolt kisállat figurákkal, a történetükkel
  • Azokról a tapasztalatokról, amiket a különböző festési, díszítési technikák kapcsán szereztem, és az általam használt, vagy kipróbált eszközökkel, termékekkel (festékekkel, papírokkal, ceruzákkal stb.) kapcsolatos élményeimről.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s